Tibetben a kis bozontos kutyákat szerencsehozónak, béketeremtőnek tartják, és igen becses ajándéknak számítanak. A terrier nevet igaztalanul viseli ez a fajta, sokkal inkább igazi pásztorkutyáról van szó, akinek bozontos fejében az intelligencia makacs önfejűséggel keveredik, igazi bohócos vérmérsékletet alkotva. Egyre növekszik a tibeti terrier kedvelők tábora, így sok országban a tenyésztők némi aggodalommal figyelik ezt a tendenciát, ugyanis a borzas pásztorkutya eddig megtartotta eredeti egyéniségét, formáját, és nem lett belőle túltenyésztett fajta, de tetszetős külseje, ideális mérete miatt könnyen divatkutyává válhat. A tibeti terrier története messzire visszanyúlik, de hogy mennyire messzire, az bizonytalan, az azonban biztos, hogy a tibeti felföldön már több mint 2500 éve voltak olyan kutyák, amelyek a mai tibet terrierhez nagyon hasonlítottak. Kr. e. 800 körül már tudunk Tibetben kis testű hosszú szőrű kutyákról, amelyeket "Apso" néven említettek. Ez Tibetben olyasmit jelent, hogy "szőrrel fedett". A tibeti fennsíkon élő pásztornépeknek voltak kis apsóik, ugyanakkor nagytestű tibeti dogjaik is, amelyek együtt őrizték a marhacsordákat. Az apsókból származott a nagyobb, négyzetes formájú típus, a későbbi tibeti terrier és a kisebb, megnyúltabb változat, a lhasa apso, amelyeket a lámakolostorokban tenyésztettek. A vidéki nomádok azonban nem fordítottak figyelmet a gondos tenyésztésre, így együtt éltek a különböző nagyságú és színű kutyák.